Ötszázhatvan méter

A pár lassan sétált a parkban, egymás kezét fogva. Ma ünnepelték a huszadik házassági évfordulójukat, ennek emlékére jöttek ide, ebbe a város melletti kis parkba, ahol gyerekkorukban annyit sétáltak együtt. Furcsa volt elképzelni magukat húsz-egynéhány évvel ezelőtti tizenévesnek – persze nem lehet mondani, hogy már megöregedtek volna, de mégis mások, nagyon mások lettek így, negyven Tovább…

A félelem anatómiája

Az első éjszakán nem mozdult, csak a szemét nyitotta ki. Halványan derengett az ablak a behúzott függöny mögött, a konyhából pedig ide látszott a sütő zölden világító digitális órája. Felébredt, de nem tudta, mitől. Zajt nemigen hallhatott: hajnali kettő óra volt, csend borult az egész házra, az utca soha nem nyugvó forgalma is ekkor volt Tovább…