Kíséret

Nyitottam az utcára néző első emeleti ablakot, akkor láttam meg őket először. Egy asszony, szőke, hullámos hajjal, és egy kisfiú. A gyerek nem fogta a nő kezét, előre nézett, úgy mentek egymás mellett, mint két idegen. Szeptember eleje volt, reggel fél nyolc körül. Arra gondoltam, hogy egy fiatal nagymama viszi az unokáját iskolába. Kíváncsian követtem Tovább…

Díszletek között

Januári köd, lágy fények a kisváros sétáló­utcájának kovácsoltvas lámpaoszlopai körül. Késő délután, pontosabban kora este, a boltok még nyitva, pár ember az utcákon. Szép a belváros, főleg, mióta felújították ezt az utcát és az utca végén fekvő kis teret – szökőkút, csobogó, rendezett kirakatok, kávézók, teraszok. Megannyi díszlet, hogy kicsit élhetőbb legyen ez a világ, Tovább…

Időtlen szépség

Csendben nyitom be az utcai kiskaput. Ahogy számítottam is rá, nyitva van, errefelé nem szokás kulcsra zárni az ajtókat, néha még a ház is tárva­ nyitva, de a kertkaput biztos, hogy senki nem zárja be. Szájára is venné a falu, miért zárkózik, talán a szomszédban sem bízik meg? Legalább tíz éve, hogy erre jártam. Vagy Tovább…

Ötszázhatvan méter

A pár lassan sétált a parkban, egymás kezét fogva. Ma ünnepelték a huszadik házassági évfordulójukat, ennek emlékére jöttek ide, ebbe a város melletti kis parkba, ahol gyerekkorukban annyit sétáltak együtt. Furcsa volt elképzelni magukat húsz-egynéhány évvel ezelőtti tizenévesnek – persze nem lehet mondani, hogy már megöregedtek volna, de mégis mások, nagyon mások lettek így, negyven Tovább…

A félelem anatómiája

Az első éjszakán nem mozdult, csak a szemét nyitotta ki. Halványan derengett az ablak a behúzott függöny mögött, a konyhából pedig ide látszott a sütő zölden világító digitális órája. Felébredt, de nem tudta, mitől. Zajt nemigen hallhatott: hajnali kettő óra volt, csend borult az egész házra, az utca soha nem nyugvó forgalma is ekkor volt Tovább…