A Bűvös Kocka4 perc olvasási idő

A kocka ott hevert a doboz alján, árva legódarabkák, kifúrt gesztenyék, ütött-kopott kisautók, tarka üveggolyók, szakadt füzetek között. Egyáltalán nem tűnt bűvösnek, hétköznapi Rubik-kocka volt, agyonhasznált darab a 80-as évek elejéről, akadozva járó tökéletlen szerkezet, nem afféle modern, könnyen sikló csapágyazott csoda, mint a maiak. A kifakult matricák foszladozó sarkai alól jócskán kikandikált a fekete műanyag.

A kéz, amely a kockáért nyúlt, tétovázott kicsit, mintha gazdája azt mondaná magában: „Merjem megérinteni”?

A kéz nem volt fiatal, illett a kopott játékhoz, s ahogy a kissé göcsörtös, bütykös ujjak ráfonódtak a színes oldallapokra, látni lehetett, hogy nem először érintik meg.

A férfi nem vette ki a kezét a dobozból, úgy állt a félhomályos padláson a tálját vesztett mosdóállványra állított kartondoboz előtt, mint ahogy nagyapáink állhattak a zománcos lavór előtt; jó ideje itt matatott már, mosta a kezét a múlt kacatjaiban, s a kocka engedelmesen simult a tenyerébe, úgy, mint régen.

A félig vak tükörben, ami a kéménybe vert rozsdás szögön lógott, egy arcot látott, egy középkorú ember őszülő szakállal keretezett arcát. Ez az arc őt nézte kitartóan, fürkészőn, miközben keze a kocka lapjait csavargatta céltalan mozdulatokkal.

– Emlékszel   – kérdezte a tükörkép –, hogy menyire utáltad az öcsédet, aki ki tudta rakni a kockát, te pedig soha, mert képtelen voltál megtanulni? Hiába írta le neked, hiába gyakoroltad napokon át – valahogy nem sikerült. Ez sem. Még ez sem, kirakni egy nyomorult kockát.

– Emlékszem – felelte a férfi -, és emlékszem minden másra is. Dolgokra, amiket ő kapott meg helyettem, sok-sok munkára, – sokszor az én munkámra!  – aminek mindig ő aratta le a gyümölcsét; helyekre, hangokra, szavakra, sebekre, érzésekre: igen, mindenre emlékszem. Tudod jól, hogy gyűlöltem és gyűlölöm őt azóta is.

Az arc a tükörben összeszorította a száját, dühösen, engesztelhetetlenül nézett. A férfi nem állhatta a tekintetét, lassan lehajtotta a fejét. A dobozba bámult, a kockával matató kezeket figyelte, miközben egy kérdés bukott ki belőle:

– És mondd, jó ez neked?

Újra a tükörbe pillantott, látta a magasra emelt szemöldök fölött gyűrötten ráncolódó homlokot, a gunyoros majdnem-mosolyt a fáradt arcon, és ismét megkérdezte, másodszorra már szemtől-szembe:

– És mondd, jó ez neked?

Válasz helyett most a tükörkép csüggesztette le a fejét lemondóan.  A férfi némán hátat fordított neki, a kockát a zsebébe csúsztatta, majd hosszasan lapozgatott egy régi, szamárfüles füzetben. Végül ezt is a hóna alá csapta, és elindult lefelé.

Két héten át minden este órákig tekergette a kockát, figyelmesen, a régi, megsárgult füzetlap krikszkraksz ábráit tanulmányozva közben. Két héten át minden este magán érezte az öccse tekintetét, hátranézni sem mert, csak számolta a forgatásokat, figyelte az irányokat, nézte a kocka színes kis elemeit, amíg össze nem folytak szeme előtt a tarka négyzetek…

A tizenötödik este végül elindította laptopján a kamerát, leült elé, gondosan ügyelve arra, hogy csak a kezei és a kocka látszódjanak. Miután a kirakott játékszert egy elegáns mozdulattal az asztal lapjára csattintotta, feljebb hajtotta a képernyőt, belenézett a kamerába, és ezt mondta:

– Jó reggelt! Itt most este van. Nálatok, ott kenguruföldön már virrad… Remélem, megnézed ma ezt a videót. Remélem, legalább valamikor, egyszer megnézed ezt a videót… Látod, megtaláltam a régi Bűvös Kockát. Örülnék, ha tudnátok jönni valamikor. Mondjuk a következő nyáron… Tudod – itt nyelt egyet –, az az igazság, hogy eléggé hiányzol.

Megnyomta a küldés gombot, s amíg várta, hogy a videó feltöltődjön, kezébe vette a kirakott kockát, és elmélyülten nézegette. Külön-külön megbámult minden egyes lapot: a fehéret, pirosat, kéket, narancssárgát, zöldet, és végül a sárgát. A kifakult matricák foszladozó sarkai alól jócskán kikandikált a fekete műanyag, de a férfit, mint mindig, elbűvölte a kocka tökéletessége, ahogyan a hatszor kilenc kis elem pontosan a helyére került.

Pedig a kocka egyáltalán nem tűnt bűvösnek, hétköznapi Rubik-kocka volt, agyonhasznált darab a 80-as évek elejéről, akadozva járó tökéletlen szerkezet, nem afféle modern, könnyen sikló csapágyazott csoda, mint a maiak.

Baja, 2021/10/03

(Az írás megjelent az Aposztróf kiadó Dimenziók 12 című novelláskötetében)

Ugyanez a fészbúkon: https://www.facebook.com/perspektivaknovella/posts/268278215349829

1
0

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.