Díszletek között

Januári köd, lágy fények a kisváros sétáló­utcájának kovácsoltvas lámpaoszlopai körül. Késő délután, pontosabban kora este, a boltok még nyitva, pár ember az utcákon. Szép a belváros, főleg, mióta felújították ezt az utcát és az utca végén fekvő kis teret – szökőkút, csobogó, rendezett kirakatok, kávézók, teraszok. Megannyi díszlet, hogy kicsit élhetőbb legyen ez a világ, Tovább…

Időtlen szépség

Csendben nyitom be az utcai kiskaput. Ahogy számítottam is rá, nyitva van, errefelé nem szokás kulcsra zárni az ajtókat, néha még a ház is tárva­ nyitva, de a kertkaput biztos, hogy senki nem zárja be. Szájára is venné a falu, miért zárkózik, talán a szomszédban sem bízik meg? Legalább tíz éve, hogy erre jártam. Vagy Tovább…

Ötszázhatvan méter

A pár lassan sétált a parkban, egymás kezét fogva. Ma ünnepelték a huszadik házassági évfordulójukat, ennek emlékére jöttek ide, ebbe a város melletti kis parkba, ahol gyerekkorukban annyit sétáltak együtt. Furcsa volt elképzelni magukat húsz-egynéhány évvel ezelőtti tizenévesnek – persze nem lehet mondani, hogy már megöregedtek volna, de mégis mások, nagyon mások lettek így, negyven Tovább…

A félelem anatómiája

Az első éjszakán nem mozdult, csak a szemét nyitotta ki. Halványan derengett az ablak a behúzott függöny mögött, a konyhából pedig ide látszott a sütő zölden világító digitális órája. Felébredt, de nem tudta, mitől. Zajt nemigen hallhatott: hajnali kettő óra volt, csend borult az egész házra, az utca soha nem nyugvó forgalma is ekkor volt Tovább…