Sorsok szövedéke4 perc olvasási idő

Stílusgyakorlat Lackfi János kreatív írás csoportjában #10
(A cím kötött, a téma, a terjedelem és a stílus előre meghatározott)

Veszteség

1. Ülhettem volna a kedvenc kávéházam teraszán pontosan három évvel, egy hónappal és négy nappal ezelőtt kedden délelőtt, ha nem lett volna éppen másutt dolgom. Nem láthattam hát, hogy a sétálóutcán végighaladó Kissné D. Gizike a zsebéből telefonjával együtt kirántja az ott lapuló húszezrest, ami pár másodpercig a sarkánál fogva himbálódzik az asszony hátsó zsebébe akadva, mielőtt leesne.

2. Gizike – aki műkörmös volt – röviden beszélt valakivel, időpontot egyeztettek. Soha nem tudta meg, hogy pontosan ekkor vesztette el a pénzét.

3. A húszezrest a szél a tizenhármas szám alatt levő kapualjba sodorta, ahol a falevelek közé keveredve meglapult, és csak napokkal később találta meg Gáspár bácsi, a ház mindenese, amikor a lehullott lombot zsákokba gyűjtötte.

4. Gáspár bácsi a húszezressel a zsebében elindult törzshelyére, a Makk Ász sörözőbe, ahol titokzatos arccal közölte a pultoslánnyal, hogy már biztos, hogy elsején fizetni fog, de most kér még egy-két felest hitelbe. Gáspár bácsi a szokások rabja volt.

5. A reálisan gondolkodó pultoslány, aki jól tudta, hogy többet ér egy elsején utólag kifizetett feles, mint egy most nem fizetett semmi, adott az öregnek néhány kupica pálinkát hitelbe. A cechet egy kopott füzetbe írta fel.

6. Gáspár bácsi alaposan beállítva indult haza, ami teljesen megszokott dolog volt.

7. Gizike férje, Kiss Imre, aki roppant mód haragudott az eltűnt húszezres miatt, éppen éjszakai műszakba igyekezett, mikor Gáspár bácsi váratlanul lelépett elé.

8. A kiérkező rendőrök a féknyomokból megállapították, hogy a férfi nem hajtott lassan.

9. A mentőorvos megállapította, hogy Gáspár bácsi meghalt.

10. A szonda nem mutatott semmit, mikor a sofőr belefújt. Nem először fújta, tudta, hogyan kell. Ellenben a vérvétlen megbukott, végül 2 év felfüggesztettet kapott.

11. A rutinos halottszállító a farzsebébe gyűrte a húszezrest, amit az öreg véres kabátzsebében talált. Az aprót gondosan visszatette.

12. A Makk Ász pultosa egyáltalán nem örült, hogy a vendég húszezressel akar fizetni, nem is számoltak el, inkább felírta egy kockás füzetbe a sör és az unicum árát, közvetlenül Gáspár bácsi legutóbbi tétele alá. A pultoslány nem tudta, hogy Gáspár bácsi meghalt. Ha tudja, talán szomorú lett volna.

13. A halottszállító tudta, hogy Gáspár bácsi meghalt, de fogalma sem volt róla, hogy ő volt Gáspár bácsi. Ha tudta volna, hogy él, attól sem lett volna boldogtalanabb, neki csak a húszezres számított a kabátzsebből, az meg bárkié lehetett volna.

14. Gáspár bácsi lánya mindenki meglepetésére jelentős összeget örökölt a vén házmestertől. Ebből a pénzből megvette a Makk Ász üzemeltetési jogát. A pultos lány átadta neki a kockás füzetet, amiben – közvetlenül az apja alatti sorban – meglátta a halottszállító nevét. Történetesen ismerte a fazont, és egyáltalán nem kedvelte. Az összeg után írt még egy nullát, így lett a kétezer forintos tartozásból húszezer. A pénzt idővel sikeresen behajtotta, mert a halottszállító reménytelenül szerelmes lett a pultoslányba.

15. Három évvel és néhány nappal később láttam, ahogy Gáspár bácsi lánya a sétálóutcában a kedvenc kávéházam terasza előtt siet el. Valaki felhívta, és a farzsebéből kihúzott telefonnal előrántott egy húszezrest is. Röviden beszélt, az új műkörmösével egyeztetett időpontot. A pénz pár másodpercig a sarkánál fogva himbálódzott a zsebébe akadva, aztán leesett a földre. Azonnal felpattantam, de mielőtt odaértem volna, valaki megelőzött: Nagyné D. Gizike hajolt le a pénzért. Habozva nézett a nő után, megismerte volt vendégét. Végül megvonta a vállát, és a pénzt egy rutinos mozdulattal a farzsebébe gyűrte.

Baja, 2021/11/18

Ugyanez a fészbúkon: https://www.facebook.com/perspektivaknovella/posts/262735062570811

1
0

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük