Fáradt remény

Amikor az ember a lepedőt a fa lécekkel tagolt üvegfalba vert szögekre akasztja, hogy a gyermekintenzív-osztály egymástól hermetikusan, de nem vizuálisan elválasztott termei közül leválassza azt, amelyikben a monitoron az EKG görbe – nem váratlanul ugyan, de mégis halálos kegyetlenséggel – egyenessé vált, nagyon fáradtnak érzi magát. Elcsigázott már reggel, mikor felveszi a műszakot, hazugnak Tovább…

Szilvi és Kinga

A belvárosban sétáltunk Szilvivel, ő fagyit akart, én csak menni valamerre. Fecsegett, mint mindig, nem is igen figyeltem rá – egy vers zakatolt a fejemben, amit magyarórán tanultunk:„s a csArnokelOntottOszlopikÖzt lebegŐ rÉmalakIntefelÉm” – Hallod, és akkor beléptem, és anyu meg a te anyukád beszélgettek, de mikor megláttak, nagyon abbahagyták („mitÉrepedŐkebel” ) és tutira arról volt Tovább…

Kinga

Kinga a földön hasalt, előtte hevert egy nyitott szaloncukros doboz. Az a régi zselés, három stilizált fenyővel és narancsszínű hópelyhekkel a fedelén. A doboz sokkal nagyobb izgalmakat rejtett, mint ha édesség lett volna benne: telis-tele volt fényképpel. Kinga nem most ismerkedett először ezekkel a fotókkal: már pici korában is megengedte a Mama, hogy végignézze őket. Tovább…

Színház

– Miről írjak? – kérdeztem egy barátomtól nemrég. – Ajánlj valami jó témát! Alkotói válságban vagyok ugyanis… – tettem hozzá félig komolyan, félig viccesen. Néhány nappal később összefutottunk, és a következőt mondta: – Írd meg, hogy hogyan kerültél a színházba! Magamban sóhajtottam egyet… Kit érdekel, hogy egy szakállas, fiatalnak már csak jóindulattal nevezhető apuka hogyan Tovább…

A jutalom

Mikor elkezdtünk tengerre járni, felfedeztem magamnak a partközeli búvárkodás élményét. Pipával, szemüveggel, békatalppal, légzőkészülék nélkül. Így mondtam mindig: „megyek búvárkodni”. Ha trendi akarnék lenni, akkor azt mondanám: „sznorkelezek”. Ám nem akarok trendi lenni, egyébként is, búvárkodás ez, csak nincs palack a hátamon. Alattam viszonylag sekély víz, bal kezem felől csipkés sziklák a felszín alatt. A Tovább…

Fénysugár

Szeretem az arcokat nézni. Lopva, hogy ne lássák meg; nyíltan, vállalva, hogy kíváncsi vagyok; a szemem sarkából egy villanásnyi időre; olykor fürkészőn, csaknem tolakodóan. Arcpirító szokás, tudom. Ember-arcokat látok, embereket az arcok mögött, arc mögé bújt vagy az arcukkal is mindenestől magukat vállaló embereket; sorsokat, érzéseket, hangulatot, derűt és borút  – persze nem mindent látok Tovább…

#mondjátokmeg

A Bátor Tábor kávézójában ülök, kivételesen egyedül, pedig ez központi hely, nagy a forgalom. A kávézó – tábori szlengben CP – gyerekmentes övezet, a segítők és a szülők birodalma, hajnalban innen indulunk néhányan futni, nap közben ide térünk be kávézni és teázni, vagy csak pihenni kicsit. Rengeteg infó a faliújságokon, képek, színes feliratok, táblázatok, emlékek. Tovább…

Páternoszter

In memoriam RR Fiam kuporog a kórházi ágyon, a szokásos, csak neki kényelmes pózban: lábát felhúzza, nekidől a nagy párnának, kezében rejtvényújság és toll. Fekete infúziós cső kígyózik a pizsamája alól, bebújik a takaró alá, lelóg majdnem a földig, majd felkúszik a gyógyszerpumpa állványán, egészen a sóoldatos tasakig. NaCl, ez áll a zacskón, nátrium-klorid, de Tovább…

A kőműves

Aurél a lelátó széles lépcsőfokán ült és hamburgert evett, hozzá energiaitalt ivott dobozból. Itt dolgozott hetek óta, a munkája abból állt, hogy méretre szabta és helyükre ragasztotta a gránit lépcsőfokokat. Kőműveskanállal kente a ragasztót, vízmértékkel ellenőrizte a lapokat, a kanál nyelével kocogtatva állította be az egyes elemek végleges helyzetét. Egy kisváros folyóparti sétánya elején volt Tovább…