Fénysugár

Szeretem az arcokat nézni. Lopva, hogy ne lássák meg; nyíltan, vállalva, hogy kíváncsi vagyok; a szemem sarkából egy villanásnyi időre; olykor fürkészőn, csaknem tolakodóan. Arcpirító szokás, tudom. Ember-arcokat látok, embereket az arcok mögött, arc mögé bújt vagy az arcukkal is mindenestől magukat vállaló embereket; sorsokat, érzéseket, hangulatot, derűt és borút  – persze nem mindent látok Tovább…

A tűzhely melege

Van egy kép az irodámban a falon, fekete-fehér fotó, egy régi parasztház konyhájáról. A sparhelt résnyire nyitott ajtaján tűz csap ki, az egészen csak ez a rész színes, az élő, vörös lángnyelvek. Sokan megnézik a fotót, próbálják kitalálni: mit keres a kép itt, a minimál bútorokkal berendezett helyiségben, egy jó nevű építész irodájában. Nem értik, Tovább…

#mondjátokmeg

A Bátor Tábor kávézójában ülök, kivételesen egyedül, pedig ez központi hely, nagy a forgalom. A kávézó – tábori szlengben CP – gyerekmentes övezet, a segítők és a szülők birodalma, hajnalban innen indulunk néhányan futni, nap közben ide térünk be kávézni és teázni, vagy csak pihenni kicsit. Rengeteg infó a faliújságokon, képek, színes feliratok, táblázatok, emlékek. Tovább…

A síró elefánt

Garzonlakás, frissen festett falak, vajszínű padlószőnyeg, fényes fehérre mázolt ajtók. Az ablakok előtt csipkefüggöny, leér a radiátor előtt egészen a földig, fent, a karnison szobai futóka levelei tekeregnek tarka összevisszaságban. Ülőgarnitúra az egyik oldalon, a másikon egymás mellett konyhai székek és narancssárga pilleszékek, azok a szétszedhető, homokóra alakú formatervezett csodák, a kor remekei. A mennyezetről Tovább…

Mikor leszáll az est

Azt mondják, ha az ember megöregszik, és feledékeny lesz, a gyerekkor emlékei már élőbbek, mint a későbbiek. Ez valóban így van, valahogy az élet elején szerzett benyomások beleégnek az emberbe, kitörölhetetlenül, jó és rossz dolgok egyaránt. Egyedülálló vagyok. Egyedül fekvő újabban, ez a pontos kifejezés, állásról már egy ideje szó sincs, fekvés, néha pici ücsörgés, Tovább…

Páternoszter

In memoriam RR Fiam kuporog a kórházi ágyon, a szokásos, csak neki kényelmes pózban: lábát felhúzza, nekidől a nagy párnának, kezében rejtvényújság és toll. Fekete infúziós cső kígyózik a pizsamája alól, bebújik a takaró alá, lelóg majdnem a földig, majd felkúszik a gyógyszerpumpa állványán, egészen a sóoldatos tasakig. NaCl, ez áll a zacskón, nátrium-klorid, de Tovább…

A kőműves

Aurél a lelátó széles lépcsőfokán ült és hamburgert evett, hozzá energiaitalt ivott dobozból. Itt dolgozott hetek óta, a munkája abból állt, hogy méretre szabta és helyükre ragasztotta a gránit lépcsőfokokat. Kőműveskanállal kente a ragasztót, vízmértékkel ellenőrizte a lapokat, a kanál nyelével kocogtatva állította be az egyes elemek végleges helyzetét. Egy kisváros folyóparti sétánya elején volt Tovább…

A fal

A nő a parkettán ült, szorosan a falhoz simulva: mindig így ült munka után, ez jót tett  a gerincének. A fal hűvössége is kellemes a meleg lakásban. A nyitott ajtón át a konyhába látott, bámulta a hűtőszekrény krikszkraksz feliratait, a mindennapok lenyomatát. „Nem érek haza este, ne várj! Anya” Alatta a fia ákombákom betűi: ”Jó, Tovább…

Óriáskerék

Izzadt tenyerében a jegyet szorongatja, úgy néz felszegett fejjel a sárga vascsövekből és traverzekből álló szerkezetre. Óriáskerék… akkor  sokkal nagyobbnak tűnt. Hány éve járt  itt utoljára?  Nyolc éve  talán, igen, copfja volt még, erre határozottan emlékszik, két tömött varkocs, kék szalaggal. Apja nevetett rá: „Megy a szemed színéhez!”, persze mindenre ezt mondta, az ő fekete Tovább…