Fáradt remény

Amikor az ember a lepedőt a fa lécekkel tagolt üvegfalba vert szögekre akasztja, hogy a gyermekintenzív-osztály egymástól hermetikusan, de nem vizuálisan elválasztott termei közül leválassza azt, amelyikben a monitoron az EKG görbe – nem váratlanul ugyan, de mégis halálos kegyetlenséggel – egyenessé vált, nagyon fáradtnak érzi magát. Elcsigázott már reggel, mikor felveszi a műszakot, hazugnak Tovább…

Nőnapi köszöntő – férfiaggyal

Talán trendi lenne arról írni, hogy igazából nem nők vannak és férfiak, hanem emberek; mi ez a megkülönböztetés, hé, ébredjünk, a huszonegyedik században vagyunk; ám nekem a határvonal elég éles, bocsáttassék meg, különben is, ma nőnap van, fura lenne ezt átnevezni embernapra. Kezdem egy vallomással: szerintem azért olyan nagy szakadék nincsen köztünk, én például ki Tovább…

Vérvonal

Egy délelőtt belekezdtem az írásba, meglepően jól ment: csak úgy gördültek a mondatok, olajozottan, könnyedén. Alig ismertem magamra. Rendszeres véradó vagyok, és pont ezen a napfényes, ámde meglehetősen hűvös márciusi napon volt esedékes a következő alkalom. Felkeltem hát a klaviatúra mögül, és a fejemben kavargó, leírásra váró mondatoktól űzve elsétáltam a véradóállomásra. Négy és fél Tovább…

Szilvi és Kinga

A belvárosban sétáltunk Szilvivel, ő fagyit akart, én csak menni valamerre. Fecsegett, mint mindig, nem is igen figyeltem rá – egy vers zakatolt a fejemben, amit magyarórán tanultunk:„s a csArnokelOntottOszlopikÖzt lebegŐ rÉmalakIntefelÉm” – Hallod, és akkor beléptem, és anyu meg a te anyukád beszélgettek, de mikor megláttak, nagyon abbahagyták („mitÉrepedŐkebel” ) és tutira arról volt Tovább…

A halott temető

Akácokkal és gazzal benőtt sírkert… Arra biciklizek nap mint nap, a poros, gödrös úton, a régi zsidó temető mellett. Emlékezni próbálok, de nem nagyon van kire. Mégis: eszembe jut a vak öregasszony, akihez nagyanyám és nagyapám járt jó harminc évvel ezelőtt. A zsidó néni, mindig fekete ruhában, ahogy fehér botjával tapogatózva jön-megy a házban. A Tovább…

Szuperbaba

– Te is hallottad az új szuperbabaváró-támogatást? Ezzel a mondattal nyitott rám Imre kollégám, miközben én egy meglehetősen bonyolult szerződés befejezésén dolgoztam. Mivel multitaszkos vagyok, a szöveg utolsó ellenőrzése közben átfutott az agyamon egy gondolatsor a szuperbabákról, akiket várnak, aztán a „szuper b aba várótámogatás” sor értelmén tűnődtem, végül a „szuperbaba vár, ó!” strófára fütyültem Tovább…

Átutazó

Hanyatt fekszenek mindketten, mennyezetre bámuló tágra nyílt szemmel, mozdulatlanul. Az utcai lámpa fényében jól látszanak a vakolat összevissza futó hajszálrepedései, az esztergált lámpa láncán meglapuló pókháló, érdekes, ez nappal nem tűnt fel, erre gondol egyikük, miközben a takaró alatt alig észrevehetően megrebben a keze. Az ágy az ablak alatt áll, a kisméretű íróasztal és a Tovább…

A Bűvös Kocka

A kocka ott hevert a doboz alján, árva legódarabkák, kifúrt gesztenyék, ütött-kopott kisautók, tarka üveggolyók, szakadt füzetek között. Egyáltalán nem tűnt bűvösnek, hétköznapi Rubik-kocka volt, agyonhasznált darab a 80-as évek elejéről, akadozva járó tökéletlen szerkezet, nem afféle modern, könnyen sikló csapágyazott csoda, mint a maiak. A kifakult matricák foszladozó sarkai alól jócskán kikandikált a fekete Tovább…

Inkompatibilitás

Stílusgyakorlat Lackfi János kreatív írás csoportjában #11(A cím kötött, a téma, a terjedelem és a stílus előre meghatározott) – Tessék, itt Nagy Béla. – Halló, én vagyok, a Zolit keresem! – Nagy Béla vagyok, milyen ügyben hívott? – Hát nem is tudom, én igazából a Zolit… Nincs ott a Zoli? – Nem, nincs itt. – Tovább…

Sorsok szövedéke

Stílusgyakorlat Lackfi János kreatív írás csoportjában #10(A cím kötött, a téma, a terjedelem és a stílus előre meghatározott) Veszteség 1. Ülhettem volna a kedvenc kávéházam teraszán pontosan három évvel, egy hónappal és négy nappal ezelőtt kedden délelőtt, ha nem lett volna éppen másutt dolgom. Nem láthattam hát, hogy a sétálóutcán végighaladó Kissné D. Gizike a Tovább…